Az ízületek egészségéért a Magneto Balancer-rel

Valami olyasmiről lesz szó, amit megfogunk, magunkra helyezünk, látjuk, de nem tudjuk, hogy hogyan hat ránk, sőt időnként még csak nem is érezzük a hatását akkor, amikor rajtunk van.

Azt érezhetjük, hogy van egy műanyaggal borított nehéz, hideg tapintatú anyag, amire azt mondjuk, hogy mágnes. Tudjuk, hogy mágnessel a vas szöget, a gombostűt össze lehet szedni, hogy az elektromos tekercsekben mágneses tér van, hogy a mikrohullámú sütő mágneses térrel dolgozik, hogy az MRI vizsgálóberendezés egy nagy „mikrosütő”.

Az látjuk, hogy a mágnes a papírra szórt vasreszeléket szabályos mintába rendezi, de egyébként, ezeket az erővonalakat nem látjuk. Nagyon sok minden van, amit nem látunk, nem érzékelünk, de közvetett módon láthatóvá tudjuk tenni.

Amikor arról beszélünk, hogy a környezetünket elszennyeztük, akkor látjuk a szeméthalmazokat, érezzük a víz klóros ízét, látjuk, ha zavaros az innivalónk, várjuk, hogy a paradicsom ilyenkor is paradicsom ízű legyen, a félkész ételek megfeleljenek az eredeti ízüknek.

Nem balgaság elvárni a természettől, hogy ami nyáron terem a kertben, az télre változatlan állapotban maradjon? Ami él, az változik, az élet az örökös mozgás. Ami változatlan, az halott. Kell nekünk a halott táplálék?

Amikor kimegyünk az utcára, és kirándulni indulunk, megcsap minket a kipufogógáz szaga, a füst, és vegyi anyagok szaga. És vannak a környezetünkben olyan károsító anyagok, melyeket nem látunk, nem hallunk, és nem érzünk, de különböző műszerekkel, trükkökkel láthatóvá tehetők.

A rádióhullámokat nem látjuk, attól még szól a rádió, a mágneses hullámokat sem látjuk, attól, még a vasszöget magához húzza a mágnes, vagy a másik pólus taszítja. És természetesen vannak olyan jelenségek, hullámok, erők, energiák, melyeket az emberi érzékszervekkel nem fogunk fel, még nem sikerült olyan műszert alkotni, amivel láthatóvá, érzékelhetővé, megfoghatóvá lehetne tenni, de léteznek.

Vannak olyan erők, mint a Bécsi kiránduláson megtapasztalhattuk, melyek egybe tudják tartani a csapatot. Olyan erők, hogy amikor valami jól sikerül, könnyeket csaljon az ember szemébe, olyan hatalom, amit az emberi ész nem tud felfogni és a józan észt legyőzi. Ez a szeretet ereje, energiája, ami ilyenkor, Karácsony környékén különösen teret kér magának. Amikor ebben a szeretettel teli térben vagyunk, jól érezzük magunkat. És most ebben az erőtérben szeretnék veletek a mágnesünkről beszélni.

A mágneses erőtér jótékony hatása az élő szervezetre nem új felfedezés. Már Kleopátra is helyezett a testére különböző mágneseket, hogy fiatalságát, szépségét, vonzerejét megtartsa. Ezt a gyógymódot is elfelejtettük.

A tudomány akkor kezdett ismét a mágneses hatással, kezeléssel foglalkozni, amikor az űrhajózás során az űrhajósok visszaérkeztek a súlytalanság állapotából a Földre és erőtlenek voltak, a csonttömegük egy részét is elvesztették. Ezt a gyengeséget a Föld mágneses erőterének hiányával hozták összefüggésbe.

Manapság a tudósok azt állítják, hogy gyengül a Földünk mágneses erőtere, ráadásul mi emberek is mindent megteszünk azért, hogy saját környezetünkben ezt tovább gyengítsük. Ezt az erőteret mindenféle ellentétes energiával igyekszünk részben megzavarni, részben elzárni magunktól. A vasbeton födémmel ellátott házakba ez az energia csak részben jut be. Az elektromos vezetékek, a számítógép, a Tv készülékek, a mobil telefonok, a mikrohullámú sütők mind zavarják ezt a számunkra fontos energiát.

A mágneses hatás elsődleges támadáspontja a sejthártya és egyéb, sejten belül lévő határoló hártya, valamint a rajtuk lévő receptorok.

A mágneses mező befolyásolja a sejten belüli és a sejtek közötti állományban lévő víz tulajdonságait. Hatására a sejtaktivitás megnövekszik. Ezért szoktuk mondani, hogy a sejtekben történő folyamatokat hatékonyabbá teszi. Fontos, a megfelelő folyadékfogyasztás, hiszen kb. 75%-unk víz, és a mágnes a víztereinkre hat, a hatás függ a „víztelítettségünktől” is.

A mágnes hatására a Ca++ ion mennyisége a sejthártyán felszaporodik, majd beáramlik a sejtbe.

A beáramló Ca++ionok, és pH változás hatására sok minden történik, (és természetesen a pH változás lúgos irányba tolódik, vagyis a mágnes hatása lúgosító) :

  • aktivizálódnak a baktériumfaló, salakanyag faló sejtek (macrophagok)
  • hatásosabban működnek az anyagcsere folyamatok
  • vérben és a szövetekben megnő a nitrogénmonoxid szint, ami alkotórésze a nitroglicerinnek, a „nyelv alatti tablettának”, amit infarktus megelőző szerként ismerünk, de szerepet játszik az erekció során, emiatt ezekben a zavarokban is érdemes használni a mágnest
  • bizonyos anyagok felszabadulnak (citokinin), melyek siettetik a sebgyógyulást, ez ortopédiai, és sebészeti beavatkozás során is hasznos lehet
  • a vérnyomás csökkenhet a kiserek tágulatától, az érfal görcsének oldásától, de emellett a nyúltvelőben van egy vérnyomás érzékelő központ, ami a Ca++ionok eltolódását érzékeli
  • adrenalinra és cortizonra jelentkező érzékenységet csökkenti, ezek a stresszhormonok, emiatt stressz ellenes hatása is van.
  • a hasnyálmirigy béta sejtjeire van hatása, és a sejtekben az inzulin receptor érzékenysége növekszik
  • a perifériás idegvégződések fájdalom ingerküszöbe növekszik, vagyis csökken a fájdalomérzet
  • az idegsejtek regenerálódása gyorsul, idegsérülésnél, agyi történések után jól kihasználható
  • a vegetatív idegrendszert harmonizálja, fontos, hogy sem a szimpatikus, sem a paraszimpatikus hatás ne legyen túlsúlyban
  • elősegíti a melatonin termelést, ami befolyásolja az öregedési folyamatokat, az immunrendszert, a hormonrendszert, az alvás- ébrenlét fázisait, a ritmusos élettevékenységeket. Melatonin hiányában romlik a keringés, csökken a sexuális aktivitás, erősödik a szabadgyökök károsító hatása, alvászavarok jelentkezhetnek.

A mágnes hatása függ a frekvenciától, a rezgésszámtól, és a rezgések nagyságától, kitérésétől (amplitúdó). A mi mágnesünk rezgésszáma megegyezik a tobozmirigyünk rezgésszámával.

A mágnes használata során sok élettani változás volt megfigyelhető:

1, A perifériás ereket, a kis ereket tágítja. Ezt a Ca++ koncentráció változásával és a paraszimpatikus hatás érvényesítésével éri el!
Miért jó ez nekünk?

Sok az érszűkületes beteg, a szív és érrendszeri beteg, magas vérnyomásos beteg. Sokan szednek gyógyszert, ami mellékhatásokkal jár. Amikor valaki el kezdi használni a mágnest, ne hagyja abba a gyógyszer szedését, hanem mérje a vérnyomását, vezessen naplót és mutassa meg a kezelőorvosának. A gyógyszeres kezelés megváltoztatása az orvos feladata.

Akinek magas vérnyomása van, mindenképpen javasoljunk a mágnes mellé teljes körű tisztítást. A tea egészséges folyadékot pótol, segíti a máj munkáját és vizelethajtó hatása is van.

A Kombucha szintén segíti a máj munkáját, jótékonyan befolyásolja a koleszterinszintet. A magas koleszterin szint a szív és érrendszeri betegségekben rizikófaktor. A kurkumás termékek közül a petrezselymeset javasoljuk, amennyiben az emésztés rendben van, hiszen a petrezselyem a kurkumával kitűnő vízhajtó hatású.

A tapasz a méregtelenítéssel nyugodtabb alvást biztosít, és attól függően, hogy hová tesszük fel, annak a szervnek a működését támogatja. A magas vérnyomásos betegség megterheli a szívet, ezért jótékony hatású a Q 10. Sokszor a háttérben a stressz húzódik, amit a Pempő segít megoldani, bár a mágnesnek is van stresszoldó hatása is.

Sok embernek kell amputálni a végtagját érszűkület miatt. A mágnes segítséget jelent, de a megfelelő helyen érdemes a Balzsamot használni, és úgy ráhelyezni a mágnest, hiszen a mágnes mosható.

Érszűkület esetén szintén javasolt a tea és a Kombucha használata, a kurkumás termékek közül a gyömbéres. Sok a szívinfarktusos beteg. Amikor átesett valaki szívinfarktuson, fél évig kerülje a használatát, majd javasolt a használata, hogy a következő infarktus esélyét csökkentse. A mágnes egyben szívritmus szabályozó is.

Az agyi történésen átesett beteg szintén használhatja akkor, amikor a vérzés veszélye már nem áll fent. Ilyenkor is fontos a tea, kombucha, gyömbéres kurkuma használata, továbbá a nyomelemek pótlása, ami a Energiq-val megtörténhet. Hasznos a cukorbetegeknek, a szövődmények kivédésére, és az inzulin érzékenység fokozására. A cukorbetegeknél gyakoriak az érszövődmények , gyakran kerül sor lábujjak amputációjára, gyakori a vesefunkciók beszűkülése és látásromlás.

Ezek hátterében is a kiserek elváltozása áll. A mágnes nem csak a kiserekre, a helyi keringésre van jótékony hatással, hanem direkt hat a béta sejtekre és a sejtek inzulinreceptoraira is. A C-vitamin szintén érzékenyebbé teszi a sejteket az inzulinfelvételére. Cukorbetegség esetén érdemes a mágnest tíz percig a csuklóra helyezni és legalább tíz percig a gyomorszájra is tenni, hiszen a hasnyálmirigy a gyomor mögött, a gerinc előtt helyezkedik el.

A felsorolt betegségekben szenvedőknek megelőzésként és kiegészítő kezelésként egyaránt javasolható a mágnes használata.

2, Fájdalomcsillapító hatása van, ezt többféle módon éri el:

  • emeli az endorfin termelést, ez a boldogsághormon! Tudjuk jól, hogy a fájdalom is egy bizonyos érzet, van fájdalomküszöbünk, de ha valamilyen másfajta, erősebb érzetünk támad, akkor a fájdalomról megfeledkezünk.
  • ödéma ellenes hatású, kiüríti a felesleges folyadékot a szövetek közül, így a szöveti feszülést csökkenti. Teával együtt használva, akár egy családi bemutató ideje alatt is előfordulhat fokozott vizeletürítés. A vérnyomást csökkentő hatása ezzel is összefügg.
  • görcskészséget old, ezt tapasztalhattuk az érfalak esetében (értágító hatás, a belek falain, esetenként epegörcs idején is. A harántcsíkolt izom görcsét is oldja.

Sokszor érzünk fájdalmat. A fájdalom nem más, mint a sejtkárosító hatások következtében fellépő vészjelző reakció. A hagyományos kínai orvoslás szerint pedig a szövetek jajkiáltása az energiaellátás folyamatosságának visszaállításáért.

Akut és krónikus fájdalmakra is hatásos lehet, a krónikus fájdalmakat is jól tudja csillapítani rendszeres használattal.

Nagyon hétköznapi fájdalmakra is lehet használni. Fogfájásra, ezt szájvízzel, esetleg Balzsammal kiegészíthetjük. Sok embernek van migrénes fejfájása, kér oldalt halántékon kenjük be Balzsammal, tegyük a mágnest a csuklónkra és sok esetben szűnik a fájdalom.

Ha valaki kényelmetlen cipőben járkál, megfájdul a lába, lépjen rá a mágnesre, a csík a lábujjak felé vagy a sarok felé mutasson. Sokaknak van a sarokcsonton kinövése, amikor begyullad, fájdalmas, szintén lépjen rá a mágnesre. Ha valaki félre lép, nem csak a sodrófával találkozik otthon, hanem a bokája is megduzzad, nem tud ráállni, elszíneződik, akkor felváltva kenje Balzsammal, használja a mágnest, amikor nincs balzsamozva, tegyen rá tapaszt.

Természetesen fontos, a tea, Kombucha, a Zöldkagyló, a Helena, Kurkuma,. Lehet epegörcsünk, akkor tegyük az epénk és a gyomorszáj fölé a mágnest, emeljük meg a Kombucha és a gyömbéres kurkuma adagunkat, ha nincs epeúti elzáródás! Ha valakinek az epeútja elzáródott, akkor sárga, akkor ezt a két terméket kerüljük és igyekezzünk mielőbb felszabadítatni az epe utakat.

A szájvíz gyors segítség lehet. Akkor a legjobb hatású, ha már étkezés közben, vagy közvetlenül utána fogyasztjuk ezeket a termékeket, ha tudjuk, hogy olyasmit eszünk, amitől betegek lehetünk.

Vesegörcs esetén is tehetünk kísérletet, az enyhe görcsöt oldja, hiszen van izomlazító hatása, emiatt a vezeték kevésbé szorul a kőre, mellette a vizeletnek van esélye elfolyni. A Kombucha, a tea, a mágnes a kis követ oldhatja, de a kialakulást is megelőzheti. Menstruációs görcsöt is oldja, de erős vérzés esetén a vérzést fokozhatja, emiatt legyünk körültekintőek.

3, Gyulladás csökkentő hatása a megnövekedett Oxigén termeléssel magyarázható, ennek köszönhetően változás áll be a mikrokeringésben, a véralvadásban, és a falósejtek aktivitásában, vagyis javul a helyi keringés, csökken a trombóziskészség, és a káros anyagok bekebelezése hatékonyabbá válik.

Sokszor esett már szó arról, hogy a jó vérellátástól függ az egyes szervek működése. Ha javul a keringés, több az oda juttatott Oxigén, ami energia, több a hasznos anyag és gyorsabban távozik a salakanyag, ami károsító, savasító lehet. Akinek volt már trombózisa, tudja, hogy fájdalmas, hogy feszülő érzése van.

Gyakorlatilag az aranyér is begyullad és betrombotizál, amikor fájdalmas. Balzsammal együtt gyorsan csökkenti a gyulladást, ezzel együtt a fájdalmat. A mágnesre rá lehet ülni. Az alsó végtagot rá lehet helyezni, csak arra vigyázzunk, hogy ne nyomja az eret, vagyis az ér falát ne nyomjuk össze, mert ezzel akadályozzuk a keringést. A csíknak az ér lefutásával párhuzamosnak kell lennie.

Lázas betegnél is használhatjuk. Köhögéskor tehetjük a torokra, légcsőre. Hólyaghurutnál, prosztatagyulladásnál, fájdalomnál a kismedencére, de rá is lehet ülni. Gyulladást csökkentő termékeink még a Pempő, a Pecsétviasz gomba, Kurkuma, C-vitamin, külsőleg is használható a szájvíz és a Balzsam.

4, Izomrelaxáció, vagyis izomgörcsoldó hatás. Azt tudjuk, hogy ha a lábikrát húzza a görcs, az fáj! A gerinc melletti izmok is görcsbe jöhetnek, és az is fáj. Ezt sajnos nagyon sokan tapasztalják. Amennyiben ez az izomgörcs megszűnik, a fájdalom is csökken. A fájdalom csökkenéséhez hozzájárul még az erekben lévő gyorsabb áramlás, ezzel a savas anyagcseretermékek is távoznak arról a területről. Ezt használhatjuk ki nyaki, háti, ágyéki gerinc fajdalmainál, de izomláz esetén is.

Sok embernek van gerincsérve, idegbecsípődése, lumbágója. A termékeink, köztük a mágnes nagyon jó hatásfokkal tudja a tüneteket javítani, szűntetni, természetesen életmódváltoztatás nélkül a tünetek visszajönnek. Ha a szervezetnek nem adjuk meg a neki járó pihenést, a szervezet kikényszeríti magának. Ha nem pihenünk, megbetegszünk, és akkor kénytelenek vagyunk pihenni, mert nem tudunk mást tenni. Akinek volt már ilyen panasza, tudja, hogy meg sem tud mozdulni!

A mágnes alá masszírozhatunk lábápolót, tehetünk Balzsamot. Úgy feküdjünk, ahogy tudunk, ennek megfelelően vagy tegyük magunkra a mágnest, vagy feküdjünk rá. A mágnest használjuk addig, amíg jól esik. Ha ebben az állapotban használjuk először a mágnest, akkor legyünk óvatosak és tíz percnél hosszabb időn át ne használjuk folyamatosan, inkább ismételjük meg. Ugyanígy járhatunk el bármilyen ízületi fájdalom esetén. A mágnes jótékony hatását kiegészíthetjük a teával, kombuchával, kurkumával, főleg nagy ízületi fájdalmak és gyulladások esetén, Zöldkagylóval, Helenával, talptapasszal,

5, Gyógyulási időszak lerövidülése. Minden szöveti sérülés gyógyulása gyorsabb mágneses erőtérben. A csonttörések gyorsabban gyógyulnak, gyorsabban forrnak össze a csontok, a protézisek gyorsabban épülnek be, és tovább maradnak stabilak, és a fájdalom is kevesebb. A kötőszövet és a nemes szervek gyógyulása is gyorsabb. Ennek hátterében sejthártya aktivitást fokozó hatás áll. A sejtlégzés aktiválódik, a sejthártya átjárhatósága megnő a H+ ion számára és ez fokozza a sejtlégzést. Ezzel a fokozott beáramlással a sejten belüli pH érték nem tud, vagy kevésbé tud savas irányba elmenni, és a sejten belüli anyagcsere folyamatok aktiválódnak. Ennek köszönhetően minden szervünk működése javul.

Ez alapján történhet, hogy a cisztás elváltozások kisebbek lesznek, és fel is szívódhatnak. Erre is van tapasztalatunk emlőben és petefészekben egyaránt. Bárhol lehet ciszta, gyakran van vesében, ezek is megkisebbedhetnek. Lehet mellékherében is. Többször lehet látni májban is.

Láttuk, hogy a mágnes hat a hormonháztartásra, emiatt ciklus rendellenességre, petefészek rendellenes működésre is hat. A melatonin termelés fokozása miatt stresszoldó hatású is, és ha kisebb a stressz, az elősegíti a gyógyulást. Pihentetőbb alvást biztosít a melatonin termelés fokozása miatt.

6, Ödéma ellenes hatás köszönhető a tágabb ereknek, ahol javul a keringés, javul a salakanyag elszállítás, oldódnak az izomgörcsök, és változik a Ca++ koncentráció. Érdemes megpróbálni szív- és érrendszeri betegnek, amikor dagad estére a lába. Akkor is érdemes, ha valaki beütötte magát, és megduzzadt valamije, hiszen ezt a duzzanatot is csökkenti, és a fájdalmat is csillapítja.

A felsoroltak nagyon összetettek és szerteágazóak. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a mágnes egy csodaszer. Nem, nem csodaszer. Az emberi szervezet nélkül nem jó semmire a mágnes! A csoda mi vagyunk, a mi szervezetünk, hogy tud működni.

Nyílván mindenkinek van tapasztalata a mágnessel kapcsolatban. Mégsem használhatja mindenki a mágnest.

Aki pacemakerrel él, annak tilos használni, hiszen a műszerben lévő elem működését megzavarhatja, ami a betegnél súlyos, akár életveszélyes állapotot is előidézhet. De a beültetés előtt érdemes megpróbálni a használatát.

Állapotos kismamáknak sem ajánlott, mert biztonságosan nem kontrolálható a magzatra ható energia mennyisége.

Kisbabáknak sem szoktuk javasolni, mert az ő szervezetükben a vízmennyiség jóval nagyobb, egy újszülöttben a víz megközelíti a 90%-t.

Említettem, hogy szívinfarktus után fél évig ne használjuk, és amikor kezdjük a használatát, akkor is csak a végtagokon használjuk, messze a szívtől.

Nagyon súlyos aktív tbs-s betegnél, súlyos általános gombás fertőzés esetén szintén kerüljük a használatát.

Teljesen friss műtét után, amikor a kiserek kitágulása vérzést okozhat, néhány napig szintén kerüljük a mágnes használatát.

Mennyi ideig használjuk?

Ezt mindenkinek saját magán kell kitapasztalnia. Én naponta több órát használtam. Időnként előfordult, hogy nem volt jó érzés, kellemetlen volt, akkor levettem magamról. Van, akinek kevesebb is elég, attól függ, hogy ki mikor milyen állapotban van.

Természetesen a mágneses erőtér is erőtér, energia, és semmit sem kell túlzásba vinni! A szervezet jelez, amikor kell! Erről sem lehet azt mondani, hogy napi 3x 10 perc! A felnőtt embernél az a tíz perc kell ahhoz, hogy a hatás érzékelhető legyen, de több lehet, ha nem kellemetlen. Ha le vagyunk merülve, fájdalmaink vannak, akkor többre is szükségünk van.

Odafigyeléssel nem lehet ártani a mágnes használatával. Nem kell megijedni akkor, amikor a mágnes felfokozza a fájdalmat, ilyenkor az energiaáramlás igyekszik helyre állni, ha viszont nagyon kellemetlen, akkor próbálkozzunk később, vagy a test másik részén.

Sokféle mágnes van forgalomban, miért a miénket válasszuk?

Viszonylag kicsi, jól kezelhető, szállítható, utazáskor elvihető. Út közben bármikor történhet velünk valami, amikor szükségünk lehet rá. Egy családban egy is elég lehet, nem személyhez kötött, sőt a szomszédasszony is kipróbálhatja. Mosható, tisztán tartható. Nem merül le, nem kell hozzá elektromos áram, nincs elektroszmog terhelés. Az ára elfogadható.

Tudom, hogy sok tapasztalatotok van. Remélem, hogy el is mondotok belőle néhányat. Ami nem látszik, ami nem kézzel fogható, az attól még létezhet. Ami létezik, azt egyáltalán nem érdekli, az, hogy elhisszük, hogy van, vagy nincs, az attól még létezik. Lehet nem hinni a zarándokhelyekben, az Attila dombban, attól még az emberek ott energiát kapnak, ott gyógyulnak. A mágnesünk egy kis Attila dombnak felel meg.

dr Füleki Mária

 


Nyomtatás