Étrendkiegészítők, amik kiállták az idő próbáját

Egyéb étrendkiegészítők

A Pempőről és a Szirupról nagyon sok tapasztalatunk van, hiszen ezeket a termékeket nagyon régen forgalmazza a cég. Az, hogy régen forgalmazza, és még mindig igény van rá, azt jelenti, hogy meglehetősen hatásosak, és kiállták az idő próbáját. A Q10 2005-ben került a választékok sorába.

Ezeket az anyagokat megint úgy kell tekinteni, hogy olyan anyagok, melyekre szükségünk van, ezeket a szokásos táplálkozással valamikor meg tudtuk enni, de amióta a környezetünket elszennyeztük, amióta nem fordítunk elegendő figyelmet a táplálkozásunkra, vagyis csak eszünk és nem táplálkozunk, amióta az ételeink mesterséges vegyi anyagokat tartalmaznak, ugyanakkor vitamin és nyomelem hiányosak, azokat valahogyan pótolni kell!

  •  A Pempő méhpempőt, almavelőt, mézet és ginsenget tartalmaz.
  •  A Szirup többféle gyógynövény kivonatát tartalmazza, melyek egymás hatását erősítik.
  •  A Q10 tartalmazza a Q10 enzimet, más néven Ubiquinont, C és E vitamint, béta karotint és Szelént.

Ezekre az anyagokra is érvényes, hogy szedhetik fiúk és lányok, fiatalok és idősek, természetesen a javaslatoknak megfelelően. A négy termék közül három kifejezetten javasolható kisgyerekeknek is, sőt csecsemőknek is. Az idegenkedést a pici gyerekek szülői és gyerekorvosok részéről nem mindig értem.

A kisgyerek talán még nem érett olyan szempontból, hogy a szervezete megbirkózzon olyan anyagokkal, mint a természetben előforduló gyógynövény. Rendben, a kisgyerek fogyasszon anyatejet! Természetesen, ha az anyuka tudja és hajlandó is szoptatni, vagy valahonnan máshonnan be tudja azt szerezni.

Mégis felteszem azt a kérdést, hogy miért gondoljuk, hogy a kisgyerek szervezete jobban viseli azt a háromszáz féle mérgező anyagot, melyet kimutattak az újszülött köldökzsinórjának a véréből, vagy azt az antibiotikumot, amely garantáltan kedvezőtlenül hat a bélflórájának kiépülésére, vagy azt a levegőt, ami teli van kipufogógázzal, szénmonoxiddal és egyéb környezeti mérgekkel?

Miért jobb egy mesterségesen előállított vegyi termék, melyet legszigorúbban is csupán évtizedekig tesztelnek, mint az évszázados, vagy évezredes tapasztalat alapján bevált természetes készítmény?

Megjegyezve, hogy mindennek megvan a maga helye. Nem akkor kell a gyógynövényeket a gyerekbe tömni, amikor 40 fokos láza van, és lázgörcsben szenved, mert akkor a szelíd gyógymódokkal lehet, hogy elkéstünk. Viszont orvosi kezelés kiegészítőjeként, megelőzésként, vitaminpótlásként mindenképpen javasolt.

És! Ha a gyerek tüsszent egyet, az még korán sem ok gyógyszer, esetleg antibiotikum szedésére! Ráadásul, ha a fertőzést vírus okozza, akkor is feleslegesen szedik a gyerekek az antibiotikumot, attól csupán a bélflórájuk megy tönkre, és gyengül az immunrendszerük! Viszont amikor kell, az antibiotikum, akkor a teljes előírt mennyiséget be kell szedni, hogy ne alakuljon ki rezisztencia az antibiotikum ellen, ne legyen túlélő baktérium. Ezzel egyidőben viszont érdemes a bélflóra visszaépítésére is odafigyelni.

A Pempő

  • az alma miatt rostanyagot tartalmaz. Az almáról azt tartják, hogy napi két szem távol tartja az orvost! Természetesen nem a nagyüzemi termeléssel előállított! Tartalmaz pektint és cellulózt. A rostok darabolják az ennivalót, pucolják a bélfalat, elősegítik a perisztaltikus mozgást, javítják a vitaminok felszívódását, magukkal visznek salakanyagokat, epesavakat, ezzel jótékonyan hatnak a koleszterinszintre, felesleges szénhidrátokat kötnek meg, melyek a súlyunk megtartásához segítenek hozzá.
  • virágméz: régi tapasztalat, hogy a méz segíti az egészség megőrzését, elősegíti a gyógyulást, erősíti az immunrendszert
  • virágpor: a mézben természetesen van virágpor, aki erősen allergiás a virágporra, legyen óvatos, bár én még semmilyen allergiás reakciót nem tapasztaltam a Pempőtől! A levegőben lévő pollen sokkal jobban allergizál, hiszen a szálló pollenre sok egyéb méreganyag, korom, benzinszármazék tapad, ami panaszokat okoz és a véráramba jutva májkárosító is
  • méhpempő, vagy propolisz, amiről a pecsétviaszgomba propolisszal készítményünknél beszéltünk, hámosít, sebeket, fekélyeket gyógyít, regeneráló és öregedést gátló hatása van, antioxidáns, daganat ellenes hatású, természetes antibiotikus hatása van anélkül, hogy a bélflórát megzavarná.
  • ginseng, fokozza a fizikai és szellemi teljesítő képességet, jó hatással van a keringésre, javítja a sejtek vércukor felhasználását, tartalmazza a B vitaminokat, C és E vitamint.

A cukorbetegek is használhatják, csak a szénhidrát adagjukba bele kell számolni a Pempőt. Egy teáskanál pempő egy negyed zsömlének felel meg.

A Pempőt lehet megelőzésként és gyógyulást elősegítőként is javasolni.

Kisgyerekeknek, mielőtt közösségbe mennek, mikor már náthásak, amikor másokon már mutatkoznak a betegség tünetei, érdemes adni. Étvágytalanság esetén megjön az étvágy és nyitogatják a hűtőajtót, sokszor a székletürítés is rendeződik. Gyomorpanaszok esetén is kifejti a hámosító hatását. Bármilyen gyulladásos betegség esetén kiegészítőnek javasolható, akár légúti, akár emésztőrendszeri, akár húgyúti fertőzésről van szó.

Antioxidáns hatása miatt daganatos betegségekben kiegészítőként a kezelés alatt is jó hatású. Mindenféle műtét előtt, hogy a szervezetet felkészítsük, és utána, hogy gyorsabban gyógyuljon. Allergiás betegeknek is javasolt, tisztítással együtt. Autóimmun betegeknek, Crohn betegségben, Colitis ulcerosában, akár sclerosis multiplex esetén is.

Influenzás időszakokban mindenkinek javasolom a fogyasztását.

Nekem a Pempő a „nagyágyú”! Akkor szedem, amikor előjön a herpeszem, vagy esetleg jön a felső légúti betegség, ami nem jött jó régóta, de most a hétvégén elkapott alaposan! Csütörtök óta a második üveggel fogyasztom. A starton, aki ott volt, látta, hogy náthás voltam, de ez az út hazafelé már fárasztó volt. Ahogy Pest felé jól vettem az akadályt, hazafelé már kicsit nyűgös voltam, és vasárnap fel sem keltem az ágyból, csak amennyire muszáj volt! Megittam egy üveg szirupot is, és folyamatosan szedtem a C-vitamint és a kurkumát.

A Szirup szintén fogyasztható megelőzésként, de többnyire akkor szoktuk javasolni, amikor már valakinek felső légúti panasza van. Kisgyerekeknek is nyugodtan lehet adni.

A gyógynövények, melyeket tartalmaz, egymás hatását erősítik.

  • Mezei kakukkfű: köhögéscsillapító, csökkenti a nyálkahártya duzzanatot, baktérium ellenes hatású
  • Édesgyökér: köptető, nyákoldó, oldja a hörgők görcsét, ezért asztmás betegeknek is javasolható. Amikor oldódik a görcs, a hörgő tágabbá válik!
  • Hárs : oldja a görcsös köhögési rohamot
  • Mályva: nyákoldó és antibakteriális hatású
  • Sáfrány: görcsoldó, gyulladáscsökkentő
  • Méz: növeli a természetes immunitást, antibakteriális hatású

Mindegyik alkotóban ott vannak a flavonoidok, a nyák, a cserzőanyagok, és a vitaminok.

Javasolt minden felső légúti panasz esetén, akár megfázás, akár nátha, akár vírus, akár influenza, akár szénanátha, akár dohányos köhögés, krónikus hörghurut, vagy a mostanában divatos COPD –ről legyen szó. Sokszor nagyon gyorsan ki lehet jönni a betegségből, de ha valaki nem várja meg, amíg jól belejut, hanem az első tüsszentésnél elkezdi fogyasztani a szirupot, a betegség nem is teljesedik ki.

Influenzás időszakban érdemes a Szirupot és a Pempőt együtt fogyasztani a teljesebb gyógyulás érdekében.

Mennyit is kell ezekből fogyasztani?

A szirup adagolása egyébként csecsemőkortól szerepel a 2004 júliusi újságban. Én úgy gondolom, hogy ezek minimum adagok. Ebben is alkalmazkodni kell a beteg igényeihez. Ha a beteg úgy érzi, hogy neki többre van szüksége, akkor nem okoz semmiféle kárt azzal, ha többet eszik, vagy iszik a termékekből. Ha szükségem van rá, akkor a Pempőt megeszem 2-3 esetleg négy nap alatt, most az első szirupot megittam egy nap alatt. Természetesen van, amikor a szervezet telítődik, akkor ki lehet hagyni. A rendszeres szedést allergiásoknak, krónikus betegeknek, autoimmun betegeknek javaslom. A Pempő rendszeres fogyasztásával megnő az étvágy, ami testsúlyfelesleghez vezethet! A szirupot is fogyaszthatják a cukorbetegek is.

Előfordult, hogy kisgyereknek vittek szirupot hasfájásra, és az is megszűnt tőle. Gyerekeknek gyakran van köldök körüli hasfájásuk, erre próbálta ki egy anyuka, és segített! Valószínűleg a gyereknek hiányzott valami a szervezetéből, ami a szirupban benne volt!

A Q10- t a hatvanas években sikerül először marhaszívből izolálni. Ez zsírban oldódó enzim, és akinek zavart volt a zsíranyagcseréje, annál a készítmény nem hozta a várt hatást. Azóta sikerült vízben oldódó formát is előállítani, ennek köszönhetően az anyagból nagyobb mennyiség szívódik fel, több is tud hasznosulni.

Ez az enzim a sejtek energia gyártó központjában, a mitokondriumokban található, ami minden sejtünkben jelen van, és az energiát adó molekula harmadik foszfor kapcsolódásához kell. (ADP-ből ATP)

Hiányában, márpedig sajnos, 35-40 éves korunk felé a saját termelés csökken, a szervezetünk élettani folyamatai lelassulnak, majd betegek leszünk.

A legnagyobb energia igényű szervünk a szívünk, hiszen már születésünk előtt összehúzódik, és addig dobog, amíg lélegzünk. Sok energiát emészt fel az izommunka, főleg, ha használjuk! Az agyunk oxigén felhasználása és a belső elválasztású mirigyek működése is sok energiát emészt fel. A Q10 úgy hat a mitokondriumok működésére, a sejtek energiaellátására, hogy energiatakarékosságot fejleszt ki, csökkenti a sejtek működéséhez szükséges oxigén szükségletet, megakadályozza a sejtek kifáradását, vagyis gazdaságossá teszi a sejtek energetikai folyamatait.

Természetes forrása a szív, máj, baromfi hús, lenmag, ligetszépe olaj, makrella, lazac. A kapszula tartalmaz még C-, és E-vitamint, béta karotint, melyek antioxidánsok. Még tartalmaz Szelént, ami szintén antioxidáns. A szelén több enzimnek az alkotó eleme. Természetes forrása: kagyló, vese, máj A Se támogatja az E-vitamin hatását, ami védi a sejtfalakban lévő telítetlen zsírsavakat. Megfigyelték, hogy daganatos betegségekben alacsony a Se vérszintje. A Se védi a bőrt az uv sugarak káros hatásaitól.

Látjuk, hogy egy idő múlva csökken a szervezet saját termelése, és ha jól akarunk tovább is élni, azaz minőségi életet akarunk élni, és nem csak túlélni, akkor erre az anyagra mindenképpen szükségünk van. Amikor a szív kezd kimerülni, és ez Q 10 hiány miatt van, akkor gyorsan tudnak rendeződni a panaszok. Ha nagyobb fizikai vagy szellemi megterhelésben van részünk, akkor is érdemes szedni, vagy megemelni a szokásos adagját betegség nélkül is.

Amikor valaki beteg, akkor kibillent a természeteses egyensúlyából, a természet mindig egyensúlyra törekszik, vagyis vissza szeretné állítani az egészséges egyensúlyt. Ehhez energiára van szüksége! Adjuk meg neki! Minden betegségnél szóba jöhet a Q10 adagolása, főleg a krónikus betegségeknél. Ezért ha fiatal is valaki, vagyis elvileg még termelődik elegendő Q10-e, az nem biztos, hogy elég, ártani biztosan nem ártunk, de javíthatunk, ha javasoljuk a fogyasztását.

Szív és érrendszeri betegek (sajnos, nagyon előkelő helyen állunk még világstatisztikai szempontból is!), allergiás betegek, autoimmun betegek, daganatos betegek, májbetegek, agyi történésen átesett betegek, krónikus ízületi gyulladásban szenvedő betegek, krónikus hörghurutban szenvedő betegek részére mindenképpen javasoljuk.

Q10 hatására élénkebbek leszünk, javul az agyi koncentráció képesség, fokozódik a szellemi és fizikai teljesítő képesség is, javul a hangulatunk, több mozgásra leszünk képesek, ami előnyösen befolyásolja a testsúlyunkat is! Ráadásul növekszik az önbecslésünk!
Én már korábban is szedtem a Q10-t, mint herbalance-os lettem! Akkor sem voltam beteg, csak dohányoztam, és ha elkapott egy felső légúti hurut, abból két hónapig tartott a kilábalás. Amikor szedtem a Q10-t nem lettem beteg! A környezetemben, aki szedte, energikusabb lett, mások arról számoltak be, hogy a feledékenységük szűnt.

dr Füleki Mária

 


Nyomtatás