Az unokám a Talent szedése során szorgalmasabban kezdett tanulni, könnyebben
megtanulta a leckét, eddigi 2-3-as jegyek helyett, 4-5-ösöket hoz haza, amíg
csak lehet, a Talentet szedetem vele.
F.B-né - Esztergom
Kislányom szeptemberben kezdte az iskolát. A délutáni órákban már nagyon
fáradt volt és elaludt a könyv felett, nem tudott összpontosítani a tanulásra.
Elkezdtük használni a Green Talentet és ezek a problémák megoldódtak. Rövidebb
idő elég a tanuláshoz és jobban tud figyelni.
Sz.A. - Szlovákia
A kislányunk állandóan beteg volt, az orvos azt mondta, hogy gyenge az
immunrendszere. Sok mindent kipróbáltunk, de igazán semmi sem segített. Úgy
döntöttünk kipróbáljuk a Green Talentet. Egy hónap után már nagyon pozitív volt
a visszajelzés, ugyanis az oviban rengeteg volt a beteg és a mi kislányunk nem
betegedett meg. Azóta is jó az egészségi állapota.
K.É. Szlovákia - Bátorkeszi
Egy hiperaktív 10 éves kisfiú által kerültem be a hálózatba. Nem beszélt, nem
lehetett vele kommunikálni, csak az éleshangú tárgyak és a kéz harapdálásával
tudta magát megnyugtatni. Mivel nagyon sovány felépítésű volt, a termékek közül
akkor a
Heiwa teát, a
balzsamot és a
mágnest használtuk. Később a Talentet és a
Kombuchát adtuk. Ennek eredménye nagyon kedvezően alakult számára.
Tanulmányi eredménye nagyot változott, beszédében, viselkedésében is nagy
változás történt. Megismerve a tiszta
kurkumát, még tovább fokozta a fejlődését. Most 15 éves folyamatos szedés
mellett elmúlt a hiperaktivitása, önállóan jár iskolába, atlétikai versenyeket
nyer, sokat szerepel, számítógépezik. Nagyon büszke vagyok rá. A termékektől
soha nem válik meg.
P. G-né - Sopron
Gyermekemnek ősz óta adom a
Pempőt és Green Talentet, még nem voltak betegek a téli időszakban.
S.O. - Hatvan
Kisfiam 9 éves. "A feljövő nemzedék Herbalance-osa". Imádja a termékeket, de
főként hatásukat. Egész évben évszaktól függően használjuk a termékek széles
skáláját.
Pempőt ősztől tavaszig folyamatosan megelőzésként alkalmazzuk. Két éve nem
volt beteg. Kisebb megfázástünetekkel járó problémákat
Pempő,
Szirup,
Balzsam hármas komponenssel kivédjük. Az iskolában nem fárad el, könnyen
veszi az akadályokat. A Green Talent segíti fényesíteni az ötösöket.
Magneto Balancer segíti a számítógép előtt eltöltött idő és ebből származó
energiaveszteségét.
Legfrissebb tapasztalatunk a tapaszról: egy napi lázas állapot másnapra
megszűnt. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, próbálja ki termékeinket.
K.G-né