Érdekes információk a Dr. Voll műszeres állapotfelmérésről
Az orvostudománynak abban a forrongó világában élünk, amikor a
természetgyógyászattal is foglalkozó orvos sem tud választ adni arra a kérdésre,
hogy melyik a tradicionális medicina, az általa tanult nyugati vagy az 5000 éve
ismert keleti.
Dr. Reinhold Voll munkássága során több zseniális felfedezést tett. A
legismertebb a Voll-féle elektroakupunktúra, mely egyike azon diagnosztikai
módszereknek, mely feloldja a nyugati és a keleti medicina közötti ellentétet.
Alapja a klasszikus kínai akupunktúra, melynek alaptézise: az egészség nem más,
mint a szervezet egyensúlya. Az élő szervezetben a Yang és a Yin úgy is
felfogható, mint az egészség és a betegség. Ez egy energetikai rendszer, melyben
az energia szüntelenül áramlik. Általa az egészség állandóan magában hordozza a
betegséget és fordítva.
Az emberi testet sejtek, szövetek alkotják, melyek mindegyike táplálkozik,
energiát termel és funkciójának betöltése közben valamilyen anyagcsereterméket
hoz létre. Már az 1980-as években F. A. Popp utalt rá, hogy a testünkben
másodpercenként vegyi folyamatok milliárdjai mennek végbe. Ez sejtenként és
másodpercenként közelítőleg 7.000 kémiai reakciót jelent.
Az élet, kémiai anyagok által hordozott elektromágneses energiák végtelenül
intelligens kölcsönhatása. Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses
egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis
kommunikál.
A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs
irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért
felelős. Ennek mérhető, elektromos tevékenységből következtetni lehet a
szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.
Dr. Voll a közel 5000 éves keleti gyógyászatot figyelte meg, miszerint a
szervek-szervrendszerek diagnosztizálásához, illetve serkentéséhez elegendő a
test valamely akupunktúrás pontjait mérni, illetve ingerelni.

Az általa kifejlesztett elektroakupunktúra sok vitát kiváltó alternatív
gyógyászati módszer, amely speciális, elektrodiagnosztikus készülékkel méri a
test "energiazavarait". Ezt az eljárást előszőr 1958-ban az akupunktúrás tűk
galvanométerrel való összekapcsolásával használta.
A diagnosztika során a kéz és a láb ujjainak meghatározott pontjain mérte a
bőr alatti bioelektromos áramot és az így kapott értékeket hasonlította össze az
egészséges emberekre megállapított értékekkel. Az eltérések a normálistól eltérő
szervműködésnek tulajdoníthatóak.
A legfontosabb diagnosztikai és terápiás pontok a kéz és a láb ujjain, a
körömszögletek melletti akupunktúra-végpontok. A mérés egy golyóstoll- hegyhez
hasonló fejű, mikroáramot kibocsátó eszközzel végezhető.
A műszer egy diagnosztikai-terápiás készülék, mellyel a betegről objektív
diagnosztikát lehet felállítani. A mért eredmény nem valamely betegségre utal,
hanem az adott szervnél, illetve szervrendszernél zavaró tényező jelenlétét
mutatja. A zavaró tényezők gátolják a szervezet öngyógyító mechanizmusát.
Az egészségi állapotfelmérés első fele, hogy a Voll-módszerrel a
szervezetben megkeressük a zavaró mezőket. Amennyiben ilyeneket találtunk, akkor
a mérés második felében arra igyekszünk választ találni, hogy ezeket a zavaró
mezőket, gócokat milyen gyógyhatású termékekkel tudjuk közömbösíteni. Ezzel
kísérletet teszünk a szervezet öngyógyító mechanizmusának visszaállítására. A
mérés eredményétől függően személyre szabottan tudjuk a termékek használatát
javasolni.
Az állapotfelmérés során képet kapunk az immunrendszer, az idegrendszer, az
endokrín (hormon) rendszer, keringési rendszer, továbbá a belső szerveink pl.
szív, máj, epehólyag, vese, húgyhólyag, lép, hasnyálmirigy, gyomor, vékonybél,
vastagbél, bőr, kötőszövet, tüdő, légzőszervek, továbbá az izületek állapotáról.
Az állapotfelmérés után lehetőség lesz a mérőműszer alkalmazásával az Önnek
legmegfelelőbb csak természetes anyagokat tartalmazó gyógynövény alapú
készítmény kiválasztására.
Egy 100 egységre beosztott skálán a mutató kilengése jelzi a szerv
energetikai állapotát. Voll megfigyelte, hogy az egészséges szerv mindig ötvenet
mutat. Ha egy szervben gyulladás van, akkor alacsony az ellenállása, tehát magas
értéket kapunk. Egy egészséges szerv a rákapcsolt alacsony áramot képes szinten
tartani, mert jó a vezető képessége. A beteg szerv esetében az áram csökkenő
tendenciát mutat, a skálán mutató esést észlelünk. A mérés folyamán egy 0–100-ig
terjedő skálán ábrázolják az adott pontokhoz tartozó áramerősséget: ez normál
esetben 9,1 mA, ami a skálán az 50-es értéknek felel meg. A normál értékek 50–60
közt találhatóak. A 60–90 közötti értékek általában akut gyulladás, irritáció,
szervi túlműködés jelzői, a 90–100 köztiek pedig súlyos, akut gyulladást,
erőteljes salakanyag-túlterhelést vagy allergiás folyamatot jeleznek. Ha a
mutató 40–50 között áll meg, akkor az adott szerv alulműködését, strukturális
elváltozását jelzi, ha pedig 40 alatt, akkor komolyabb sejtszintű károsodását
lehet feltételezni.
A Voll – féle műszer segítségével nem csupán a szervezet/szervek állapotának
a felmérése végezhető pontosan és hatékonyan, hanem lehetőség van a megfelelő
gyógykészítmény kiválasztására, mely helyreállítja a szervezet megbomlott
egyensúlyát. A módszerrel még azelőtt leellenőrizhető azoknak hatása (rezgése)
az adott szerv energetikai rendszerére, hogy a beteg azt elkezdte volna
alkalmazni.
A Voll – féle elektro-akupunktúra egyike volt azon diagnosztikai és terápiás
módszereknek, amely hidat épített a klasszikus kínai és a nyugati orvostudomány
közé. Az elektro-akupunktúrás technika az emberi szervezet elektromos
potenciálját mérve nyújt segítséget a megfelelő diagnózis felállításában és a
terápiában. Alapja tehát a klasszikus kínai akupunktúra, mely szerint az élő
emberi testben szervek, szervrendszerek működését tápláló életenergia áramlik,
és minden szervhez tartozik egy – egy ilyen láthatatlan csatorna (meridián). Az
egyes csatornák jellemzően a kéz- és a lábujjak körömágyainak két oldalához
közel végződnek, lehetőséget adva ezeken a pontokon azok mérésére. Ezeknek a
csatornáknak a meghatározott pontjain keresztül a nagyon érzékeny Voll
készülékkel pontosan számszerűen és objektíven mérni lehet minden egyes szerv
elektromos potenciálját (funkciókörét), így energetikai állapotát, működését. Az
egyes rendellenességek, működési zavarok a Voll – féle műszerrel sok esetben már
akkor kimutathatók, amikor még nem okoz testi tüneteket és szervi elváltozásokat,
és ezért a megelőzésben hallatlanul nagy a szerepe (állapotfelmérés).
Forrás:
dr. Rideg Sándor Voll-féle Elektroakupunktúra
www.amagazin.hu
www.infomed.hu
|